1988-ban költözött Magyarországra édesanyjával. Középiskolai tanulmányait a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában végezte, mint idegenforgalmi ügyintéző. Anyanyelve a magyar és a spanyol, de jól beszél angolul és németül is.
1994-ben kapta meg élete első gitárját. Az első dal, amit megtanult eljátszani az a Nothing Else Matters volt a Metallicától. A gimnáziumi évei alatt is volt egy együttese Adenoma néven, aminek ő a gitárosa, énekese és szövegírója is volt egyben.
Az ország legrangosabb tehetségkutatójának, a Megasztárnak a második szériájában lett ismert énekes. Negyedik helyezést ért el. 2005-ben megalakult a Torres Dani és a Veni Styx nevű együttes, melynek tagjai Németh Balázs, Sümeg Mátyás, Popovics Gergő és Papp Szabolcs. Két albumuk jelent meg. 2007-ben feloszlottak.
Dani 2009 áprilisában a Song of the Year nevű, nemzetközi dalszerző versenyen rock kategóriában második helyezést ért el Drivin' című dalával.
